A cégeknek és egyéni vállalkozóknak kiírt 30 milliárdos elektromos autó pályázat sokakat megmozgatott, ezért összeállítottuk Nektek a „pályázható” modellek listáját. Mindezt kiegészítettük az adott márkák képviselői által megadott aktuális hírekkel, illetve olyan hasznos információkkal, mint például a jelenlegi raktárkészlet, vagy a várható rendelési idő!
Az egyszerűség kedvéért, a márkákat abc sorrendbe szedtük. Amiért érdemes végig olvasni mindkét cikket, az az, hogy találsz bennük friss híreket is, amik beharangozzák a közeljövőben érkező újdonságokat. A másodikban a Kiával indítok, a Tesla és a Volvo sem lesz kihagyva!
BMW és Mini
Hány modell érintett a támogatásban és melyek ezek?
Számos típusunkra érvényesíthető a támogatás. A BMW iX1-nél is elérhető, csak úgy, mint az i4 belépő változatainál. A Mininél a vadonatúj Cooper E és az SE az éllovas. A szintén új Countryman E és a Countryman SE ALL4, ami még megfelel a feltételeknek.
Rendelkeztek-e ezekből raktárkészlettel?
A Minik piaci bevezetése 2024 tavaszának a végén történik, utána lehet erről beszélni. A BMW-kből vannak készletről elérhető modellek.
Mennyi idő alatt érkezik meg az érintett modell gyártásból?
Jelenleg a rendeléstől számított várakozási idő kb. 3-7 hónap, az időtartamot az autó gyártási helye befolyásolja. Tehát az, hogy Európában vagy Kínában készül.
Egyéb, amit úgy érzel fontos megemlítened a témával kapcsolatban.
Tavaly a BMW Group értékesítésének, már a 15%-át adták a tisztán elektromos modellek. Ez a trend Magyarországon is megvalósult. Itthon a legnépszerűbb típusok a BMW iX3, BMW i4, BMW iX, BMW iX1 és a Mini Cooper SE voltak. A vállalat célkitűzései szerint, idén az elektromos modellek aránya 20%, jövőre 25%, 2026-ban pedig már 30% lesz. Ennek köszönhetően már 2030 előtt elérjük, hogy autóink legalább fele, tisztán elektromos hajtással kerüljön forgalomba. A 2025-ben Debrecenben debütáló Neue Klasse generáció, ebben a törekvésben oroszlánrészt vállal.
Salgó András, vállalati kommunikációs vezető, BMW Group Magyarország
BYD
Hány modelletek érintett a támogatásban és melyek ezek?
Három, a Dolphin, az Atto 3 és a Seal.
Rendelkeztek-e ezekből raktárkészlettel?
A BYD modelleket európai és magyarországi készletről biztosítjuk vevőinknek. Ráadásul a három magyarországi kereskedő is készletez a járművekből.
Mennyi idő alatt érkezik meg az érintett modell gyártásból?
A szállítási határidő készleten lévő autóinkra jellemzően 1-3 hónap. Egyes modellek – mint például az Európában októberben bemutatott Seal szállítása – esetenként hosszabb idő is lehet, de nem több hat hónapnál.
Készültök-e valami különleges akcióval ezekre a modellekre?
Nagyon versenyképes ára van a BYD modelleknek. Különösen jó hír, hogy minden modellhez elérhető a legmagasabb összegű, négymillió forintos állami elektromosautó támogatás. Külön akcióval és direkt kampány modellel nem készülünk.
Egyéb, amit úgy érzel fontos megemlítened a témával kapcsolatban.
A BYD termékkínálata dinamikusan bővül. Azoknak az elektromos autó vásárlóknak, akik a felsorolt típusaink közül nem találtak megfelelőt, érdemes megnézniük a hamarosan érkező új Seal U crossovert. Az újdonság, szintén jogosult a négymilliós támogatásra!
Erhardt Péter, PR vezető, BYD Hungary
Citroen
Hány modelletek érintett a támogatásban és melyek ezek?
A pályázatba – a jelek szerint – minden elektromos modellcsaládunk bevonható. Ezek az új ë-C3, ë-C4, ë-C4 X és a nemrég felfrissült ë-Berlingo és ë-Spacetourer. Természetesen a megújult elektromos haszongépjármű kínálatunk is pályázható. Ide tartozik az ë-Berlingo furgon, az ë-Jumpy és az ë-Jumper. Minden új modell rendelhető lesz az első negyedév során!
Rendelkeztek-e ezekből raktárkészlettel?
Igen, elég jelentőssel. Komoly a készlet az ë-C4 és a ë-C4 X személyautókból. Az ë-Berlingo és az ë-Jumpy haszonjármű kivitelei is ide tartoznak, amelyek a mostani modellévet képviselik, még nem a frissítettek. Ezek központi vagy márkakereskedői készletek.
Mennyi idő alatt érkezik meg az érintett modell gyártásból?
Ez típustól függ. Általánosságban kijelenthető, hogy megrendelést követően kb. a harmadik hónapban vehető át az autó.
Készültök-e valami különleges akcióval ezekre a modellekre?
Igen, készülünk, de ennél részletesebb felvilágosítást most nem adhatok.
Egyéb, amit úgy érzel fontos megemlítened a témával kapcsolatban.
A korábbi tapasztalatok szerint, a személyautók közül az ë-C4 a legnépszerűbb, míg a furgonok közül az ë-Jumpy. Az első negyedév során rendelhető lesz az új ë-C3, ami biztos, hogy óriási érdeklődésre tarthat számot, hasonló a helyzet a hamarosan rendelhető ë-Jumperrel is. Ez a két modell lehet az elektromos cégautó pályázat Citroën favoritja.
Hajdu Nóra, Citroën marketingigazgató, C Automobil Import Kft.
Dacia, Renault
Hány modelletek érintett a támogatásban és melyek ezek?
A lista szerencsére elég hosszú: Dacia Spring, Spring Cargo, Megane 100% Electric, az új Scenic és a Kangoo és a Master elektromos változata. Az utóbbi kettő bevezetésére nagyon készülünk.
Rendelkeztek-e ezekből raktárkészlettel? És mennyi idő alatt érkezik meg az érintett modell gyártásból?
A válaszok egybe gyúrva: a Spring korlátozott számban készletről is elérhető. Ennél a modellnél a szállítási határidő jelentősen hosszabb, mert a Kínában készül. A másik „hátráltató tényezőt”, az új európai általános biztonsági szabályzat okozza (GSR2). Ezért már csak az újabb, a GSR2-előírásokat teljesítő autókból tudunk rendelést felvenni, várhatóan negyedik negyedéves szállítással.
Ugyanez igaz a Mégane-ra is, amelyekből az elsők, május-június környékén érkeznek. A Scénic bevezetését áprilisra tervezzük, addig előforgalmazásban lehet szerződni az autóra. Az első példányokat az első félév végén fogjuk tudni átadni. A Kangoo-ból is nagyjából hasonló szállítás várható, a Master új, elektromos verziója pedig előreláthatólag a harmadik negyedévben érkezik.
Készültök-e valami különleges akcióval ezekre a modellekre?
Igen készülünk. Az ajánlataink véglegesítésén most dolgozunk, hogy teljesen összhangban legyen a pályázati kiírással. Várhatóan a jövő hétvégén tesszük közzé, amikor elindítjuk az új Scénic előforgalmazását is.
Egyéb, amit úgy érzel fontos megemlítened a témával kapcsolatban.
Ha a pályázat élesedik, akkor minden bizonnyal több lesz a mondanivalóm!
Vihari Balázs, PR manager, Renault Hungária Kft.
Honda
Hány modelletek érintett a támogatásban és melyek ezek?
Kettő, a Honda e és a Honda e:Ny1.
Rendelkeztek-e ezekből raktárkészlettel? És mennyi idő alatt érkezik meg az érintett modell gyártásból?
Honda e-ből van készleten, a Honda e:Ny1-ből pedig, a rendeléstől számítva 2-3 hét.
Készültök-e valami különleges akcióval ezekre a modellekre?
Nem készülünk, mert már így is kedvezményes áron kínáljuk az e:Ny1-t.
Egyéb, amit úgy érzel fontos megemlítened a témával kapcsolatban.
A vállalatunk arra törekszik, hogy 2050-re a teljes gyártásfolyamata karbonsemleges legyen, csakúgy, mint a termék választék. Ez a Honda elektromos átállásának végét jelenti, a személygépjárműveket illetően. A vállalat ugyanis azt a célt jelölte meg, hogy 2040-ben globális szinten, már kizárólag elektromos (BEV) és üzemanyagcellás autókat (FCEV) fog értékesíteni.
Szabó Ildikó, PR/közönségkapcsolat, Honda Hungary
Hyundai
Hány modelletek érintett a támogatásban és melyek ezek?
Kona EV SX2, és két Ioniq modell, az ötös és a hatos.
Rendelkeztek-e ezekből raktárkészlettel?
Igen, minden érintett modellből van készlet, ami természetesen aránylag gyorsan bővíthető. Ha szükséges.
Mennyi idő alatt érkezik meg az érintett modell gyártásból?
Ez nagyban függ a típustól és a felszereltségtől, illetve a gyártási helytől. A kereskedőhálózatunk munkatársai tudnak erről pontos felvilágosítást adni.
Készültök-e valami különleges akcióval ezekre a modellekre?
Igen, készülünk egyedi finanszírozási ajánlattal Kona EV SX2, Ioniq 5 és Ioniq 6 modellekre. Illetve flottakedvezmények is elérhetőek jogi személyek részére, az Ioniq 5, és Ioniq 6 modellek esetében.
Egyéb, amit úgy érzel fontos megemlítened a témával kapcsolatban.
A Hyundai teljesen elektromos modelljeinek mindegyike rendelkezik 59 kwh kapacitású akkumulátorral. Ezért a maximálisan igényelhető állami támogatásra jogosultak, amelynek összege 4 000 000 forint. Ezen felül elérhető további akár 1 900 000 forint flottakedvezmény is az Ioniq modellek esetében.
Benedekffy Gábor E-mobilitás projekt és Szenior területi vezető, Hyundai Holding Hungary Kereskedelmi Kft.
Fotó: gyárak és TÜV
BYD: https://www.youtube.com/watch?v=SD9XIl7zzWU&pp=ygUQYXV0w7Nzw6Ftw6FuIGJ5ZA%3D%3D
BMW i4 50M: https://www.youtube.com/watch?v=f8qTn0xUZkw&pp=ygUTYXV0w7Nzw6Ftw6FuIGJtdyBpNA%3D%3D
Hyundai Ioniq 6: https://www.youtube.com/watch?v=QAsVJmwPCsY
Honda e: https://www.youtube.com/watch?v=7E6xMJJIG7A&pp=ygUUYXV0w7Nzw6Ftw6FuIEhvbmRhIGU%3D
Renault Megane Electric: https://www.youtube.com/watchv=CloDn5S6ifo&pp=ygUcYXV0w7Nzw6Ftw6FuIFJlbmF1bHQgTWVnYW5lIA%3D%3D