Skip to content

VW iD.Buzz – Vidám hippi hangulat gazdag hipsztereknek!

A kétszínű VW iD.Buzz ritkább jelenség az utakon, mint egy Porsche 911.

Bár magam is mindig megcsodálom, ha látok a forgalomban egyet, nem gondoltam, hogy ennyire feltűnő jelenség. Ránézésre egy menő hippi busz, bájos megjelenéssel, cuki formával, ám valójában ez ma már a gazdag hipszterek játékszere csak, nem a „pornép” nagycsaládos autója.

Az utakon nagyobb feltűnést keltett, mint bármelyik eddigi tesztautóm. 2024 tavaszán feltűnő volt a BYD Seal, hisz mindenki hallott róla, de élőben alig látta még valaki akkoriban, feltűnő volt az Audi RS etron GT, ami egy különleges formájú, ritka és igazán menő sportautó, no és az új Ford Mustang GT után is szaladtak fiatal srácok telefonnal a kezükben, de az iD.Buzz extra „fejmágnesként” működik. Szinte bármikor figyeltem az embereket, a közlekedőket, valakit rövidesen megláttam, aki utána fordult, rá mosolygott. Számos rokonom, ismerősöm mondta már előre, amikor szóba került, hogy lesz nálam iD.Buzz, hogy „na azt mindenképp megnézném” és random szólítottak meg ismerősök és idegenek, hogy milyen az autó, belenézhetnek-e. Meglepődtem rajta, hisz ez egy busz… de azért mégsem csak egy busz.

Valószínleg senki sem hitt benne egy idő után, hogy a Volkswagen tényleg feléleszti a 60-as évek klasszikus hippi buszát a VW T1-est, aminek a karaktere összeforrt a woodstocki fesztivállal és az amerikai béke és szabadság képi világával a 60-70-es években. Az első koncepcióautót ugyanis még 2001-ben mutatták be, majd 10 év múlva a másodikat és összesen bő 20 év telt el – további 2 koncepció autó bemutatásával – mire piacra került a ma ismert iD.Buzz 2022-ben. Egy modern, különc formájú elektromos busz alakjában került a nagyközönség elé, ami legalább akkora klasszikust élesztett fel, mint a VW Beetle a 90-es évek végén. A mostani tesztautóm ennek a legújabb változata: a hosszú, 7 személyes, nagy akkumulátoros iD.Buzz PRO HT modell.

Na de ha már 2022 óta kapható és ilyen szép, miért nem jön szembe minden nap több is belőle? Jellemzően 3-4 okra vezethető vissza legtöbbször az, ha egy autó létezik, de nem látni az utakon: valami rossz, csúnya, drága vagy nem rendelhető. De itt melyik igaz?

Formailag csodálatosan sikerült. Egy egészen rendhagyó, merész formájú buszt alkottak a Volkswagen tervezői – különösen a 2 színű fényezéssel mutat jól az autó, egész egyszerűen tökéletesen fején találták a szöget: mesteri munka lett. Az egy színű változatokban túl hétköznapinak hat a busz, így én mindenképp a két színt javasolnám… persze csak, ha nem lenne extrém magas felára, de erre hamarosan visszatérünk.

Előbb nézzük a formát: formailag kívül és belül is nagyon hangulatos. A két színű külsőhöz rendelhetünk azonos színekben pompázó belső teret is, ami az autó vidám, játékos hangulatát tovább fokozza. A műszerfalon, az ajtókon és az üléseken is mindenhol megjelennek a külső színek, ami igazán jó összképet ad főleg úgy, ha fehér belsőtérrel és kormánnyal kérjük. Az ülések kényelmesek és számos praktikus megoldást rejtettek el az utastérben. Ügyes ötlet, hogy a két első ülés közötti tárolót – ami akkora, mint egy kisebb éjjeli szekrény – egy gombnyomással ki lehet venni a helyéről, félretenni és utána hátra sétálni a hátsó üléssorokhoz. Ez télen, hideg időben, vagy épp esőben nagyon jól jön. Én utcai töltés közben, kiszállás nélkül mentem hátra kivenni a csomagtartóból a laptopom, hogy tudjak dolgozni. 

Ami viszont zavart, hogy a belsőtérben bárhova nyúltam – a könyöklőn és a kormányon kívül – az kopogós kemény műanyag volt. Az ajtó minden egyes pontja, a könyöklő párnája kivételével kopogott. A műszerfal minden egyes pontja szintén műanyag, de arra sem vették a fáradtságot, hogy a szürke árnyalatú famintás dekoráció legalább egy kis érdes felületet kapjon, hogy jobban imitálja a falétét. Persze mondhatjátok, hogy mit várok tőleg, hisz ez csak egy busz, amiből van teherautó változat is: igen, valóban! Ám prémium, sőt luxusautó árban adják!

A középső és hátsó üléssor kínálta tér igazán bőséges, kényelmesen elfér az autóban 7 felnőtt kompromisszumok nélkül. Az utazók kényelmét és a hátsó tér hangulatát pedig egy méretes panoráma üvegtető, egy hátulról is vezérelhető harmadik klímazóna és számos USB aljzat növeli, amiből minden üléssorba jutott néhány. Csomagtér a 7 személyes felállás esetén is marad, de azért 7 felnőtt már nehezebben indulna el ezzel nyaralni – 7 bőröndnek már szűkös a hely hátul. A menetkomfort rendben van és nem is túl zajos az autó – sőt, buszos mércével egészen csendes, kellemes benne utazni hosszabb távon is. 

Az autó Harman Kardon (12+1 hangszórós) hifije valószínűleg a legszebb hangzású szett, amit Volkswagenben eddig hallottam. Talán a nagyobb utastér teszi igazán élvezetessé a zenét a térérzet kiteljesedésének teret nyitva. A hátsó hangszórók esetén egy kis időbeli eltolással fokozzák a térhangzást, így enyhe visszhangot kapunk hátulról, ami a koncertterem hangzást erősíti.

Az új hosszú tengelytávú PRO modellbe a VW ismert 286 lóerős elektromos hajtása került, ami bőségesen elegendő dinamikával mozgatja a 4,96 méter hosszú, 2,6 tonnás buszt. A 3,2 méteres tengelytávja ellenére meglepően ügyesen, egészen kis helyen megfordul – hasonlóan a több iD modellhez. A hajtás kiszolgálásáról egy 86kWh nettó (avagy hasznos) kapacitású akkumulátor gondoskodik, ami hivatalos adatok szerint 486km-es hatótávot tud (WLTP), de ez közel sincs ennyi – különösen télen. Én egyik nap egy 270 km-es Kecskemét – Budapest – Pest környéki bóklászás és vissza Kecskemét utat nem tudtam töltés nélkül megoldani 4-8 fok körüli időben úgy, hogy az autópályán csak 120-szal közlekedtem! Igaz, hogy érthetetlen módon ebbe a konkrét autóba nem került hőszivattyú, ami egy 600.000,- Ft-os extra lenne, ám ennek hiány a téli hidegben a nagy utastér felfűtése miatt fokozott fogyasztást jelent. A 681km alatt, amit összesen megtettem az autóval, pontosan 30kWh volt az átlagfogyasztásom! Ráadásul bár a navigációja és a fedélzeti rendszere funkcionálisan kiváló, őrült nagyokat téved hatótávban. Míg a BMW iX2-es tűpontosan megmondta, hogy mekkora töltöttséggel fogok Kecskemétről felérni Dobogókőre, addig az iD.Buzz Budapest-Kecskemét között 15%-nyit tévedett úgy, hogy a megengedett 130 helyett csak 120-szal mentem, mert láttam, hogy nagy dinamikával csökken a töltöttség.

Ez nyilván nem probléma helyi, helyközi közlekedésnél, vagy akkor, ha egy cég teherautóként használja és napi 2-300 km-nél nem megy vele többet, ám hosszabb túráknál már körültekintést igényel.

Na de nézzük, hogy mi az igazi gond: a tesztelt autó – úgy, ahogy a tesztautóm konfigurálva lett – 40 millió Ft-ba kerül listaáron! 40 millióba! Ezért egy nagyon hangulatos, feltűnő és egyedi stílusú 7 személyes kisbuszt kapunk, ami belül mindenhol, de minden egyes pontján kopog! Menet közben buszos zörejeket, nyekergéseket hallunk, az ülések szövetborításúak, manuális állításúak és nem kapott elektromos mozgatást a tolóajtó sem! (Bár soft close-t igen.) Bőr belsőt nem is rendelhetünk az iD.Buzz-hoz, ám az elektromos ülések és az elektromos tolóajtó egy további 1,5 milliós csomaggal elérhető, a hőszivattyú pedig újabb ca. 600 ezer forint.

Az iD.Buzzból a legolcsóbb alapmodell már 19,2 millió Ft-ról indul, amiben egy kisebb 59kWh-s akkumulátor van, de az nagyon fapados változat. Ezt a szintet inkább olyan cégeknek gondolom érdekesnek, akik elektromos munkaautót keresnek, de nem egy Fiat Ducatoval akarnak megjelenni az ügyfeleknél. Ha viszont elkezdjük extrázni az autót, gyorsan ugrálnak a milliók. A normál színek felára 655.000,- Ft, míg a kétszínű változatokért 1,87 millió Ft-ot (!) kell fizetnünk, ami azt jelenti, hogy ha fehér felsőrészt szeretnénk az autóra, akkor plusz 1,2 millió Ft-ot kell letennünk az asztalra! Nyilván tudja a gyártó is, hogy az iD.Buzz a kétszínű fényezéssel kapja meg az igaz karakterét, így aztán nem szégyenlős ennek felárát illetően. Létezik egy sportos változat is – a GTX –, amit ha kimaxolunk, akkor a 46 millió Ft-ot súrolja a listaár. Hogy ezekből mennyi kedvezményt kaphat egy vevő, az egyedi helyzet és kereskedőfüggő, de egy dealertől kapott információ alapján 4-5 milliónál nem igazán tud többet engedni egy jól felszerelt autó esetében sem.

40 millió Ft-ért kapunk egy full extrás, bőrfotelos elektromos Mercedes V-osztályú buszt, vagy a Volvo új elektromos luxus terepjáróját a Volvo EX90-est a legmagasabb felszereltségi szinttel. De egy jól felszerelt Mercedes EQE SUV, egy BMW iX, vagy egy plug-in hibrid X5 sem kerül érdemben többe. Viszont ezek prémium vagy luxus kategóriában vannak és nem kopogós műanyag borítja az egész belső terét.

Ki vesz akkor iD.Buzzt? A minap megláttam egy lime-sárga – fehér VW iD.Buzz-t a Lidl parkolóban, megvártam a tulajt és beszélgettünk kicsit, így erre a kérdésre is kaptam választ. Ő elmondta, hogy néhány éve kezdett elektromos autózni, akkor vett 2db Tesla Model Y-t (magának és a feleségének) és nagyon megszerették ezt a közlekedési módot, ám megunta, hogy a Tesla egy „tucat, tömegautó lett” és lépten-nyomon szembe jön egy. Ő mást akart, valami egyedit, valami különlegest: ekkor látta meg az iD.Buzzt és beleszeretett. Kapott rá egy jó árat és vett egy full extrás változatot. Valószínűleg ő a tipikus célcsoport tagja: a modern, módos hipsztereké, akik mások akarnak lenni, akik nem egy kvázi tömegautónak számító BMW X5-össel, Tesla Model Y-nal, vagy Mercedes V osztállyal akarnak járni, hanem valami különlegessel, a pénz pedig nem számít igazán.

Nos, hát ezért nem látunk sok VW iD.Buzzt az utakon, pedig engem elvarázsolt, nagyon éltem a stílusát, hangulatát… kicsit sajnálom is, hogy ennyire arcpirítóan drága lett. Bár síelni én sem ezzel indulnék el. 

Varga Márk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük